Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
IPA lövészverseny PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vörös Tibor r. alezredes   

2012. november 03-án a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola lőtere adott otthont az IPA Magyar Szekció Csongrád Megyei Egyesülete által megrendezett nemzetközi pisztoly lövészversenynek.  Az erős mezőny ellenére iskolánk csapata eredményesen abszolválta a lövészeti feladatokat.

Gratulálunk a szervezőknek és a versenyzőknek!

 
Nyílt nap eseményei PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Mezei Józsefné r. őrnagy   

Iskolánk 2012. október 18-án 13 órától kitárta kapuit az érdeklődők előtt és megtartottuk idei első nyílt napunkat. 
A folyamatosan érkező érdeklődők a programok, bemutatók megkezdéséig a várakozás ideje alatt, a főépület előtti téren megtekinthették a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által biztosított eszközbemutatókat, járőrautót és járőrmotort, bűnügyi-technikai felszereléseket.
A nyílt napi programok Fejes Imre kutyatréner és csapata látványos bemutatójával kezdődtek.  Láthattuk a kutyák fegyelmező gyakorlatának végrehajtását, valamint támadás esetén a kutyával történő elhárítást és elfogást.
A megjelent érdeklődők csoportokban a diákjaink kíséretében bejárták az iskola területét, közben 5 helyszínen bemutató foglalkozásokat nézhettek.
Tanulóink az alaki mozgásformákból, a testnevelési órán használt akadálypálya leküzdéséből, valamint önvédelmi gyakorlatok végrehajtásából tartottak bemutatót, kézbe vehették a tanulóink által használt fegyvereket.
A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyás járőre bemutatta, hogyan segít a kutya a határátkelő helyeken történő kábítószer kutatásában, megtalálásában. 
A látogatás végén a nagyteremben meghallgatták Mezei Józsefné r. őrnagy tanulmányi osztályvezető tájékoztatását az iskoláról és a felvételi folyamatról, követelményekről.

Aki lemaradt erről az érdekes napról vagy ismét szeretné látni, az 2012. november 15-én 13 órára jöjjön el iskolánkba, amikor a második nyílt napunkat tartjuk.

 


További képek a galériában >>

 
Csapatszolgálati szakmai szeminárium PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vörös Tibor r. alezredes   

Iskolánkban 2012. október 17-én „”EGYSÉG, HŰSÉG, BECSÜLET” - Csapaterővel a közbiztonságért” elnevezésű csapatszolgálati szakmai szeminárium megrendezésére került sor. A szeminárium keretében technikai és eszközbemutatóval egybekötött előadáson vettünk részt. Ez alkalomból a Készenléti Rendőrség feladataiba, illetve a Rendészeti Igazgatóság Bevetési Osztályok rendezvénybiztosítási (pl.: futballmérkőzések külső és belső biztosítása, vonatkísérés, útvonalbiztosítás) tevékenységébe nyerhettünk betekintést.

Legvégül GLOCK és C.P.E. termékek bemutatójára került sor. Az érdeklődök felpróbálhatták a védőfelszereléseket és tesztelhették a különböző eszközöket és kiegészítőket.
Ezúton köszönetünket fejezzük ki az előadók lelkiismeretes munkájáért, mellyel hozzájárultak a szeminárium szakmai színvonalának emeléséhez, sikeréhez.

 

További képek a galériában >>

 

 
A Magyar Rendőrség védőszentje PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola aulájában kiállításra került a fafaragók által intézményünknek adományozott Sárkányölő Szent György szobra.

Története >>

 
Szakaszparancsnokok kinevezése PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vörös Tibor r. alezredes   

Az Alapfelkészítés és az Alaki szemle során nyújtott kiemelkedő teljesítményük alapján, ünnepélyes keretek között a Szakközépiskola szakaszparncsnoki állományának beiktatása 2012. október 8-án megtörtént. Gratulálunk a megbízáshoz!
Példamutatásukkal minden esetben járjanak az irányításuk alá rendelt beosztottak előtt!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
Copyright © 2008-2013 Szegedi Rendészeti Szakközépiskola. All Rights Reserved.
Assembled by Aerographics Creative Studio